Így jöttem

A csoportot autista, ill. aspergeres fiatalok szülei részére hírdették meg. Úgy gondoltam, ott a helyem. Az érintett (22 éves) fiamat csak azért nem beszéltem rá, hogy jelentkezzen a párhuzamosan induló "fiatalok csoportjába", mert éppen a záróvizsgáira készülődött. E mellett nem lett volna kapacitása. Természetesen azt vártam, hogy az autizmusról lesz szó, és a ránk, szülőkre háruló feladatokra, nehézségekre. Esetleg tanácsokat kapunk / adunk egymásnak a kritikus helyzetek megoldására.

Ehhez képest hamar kiderült, hogy a résztvevő szülőknek nagyobbrészt jóval fiatalabb (6-10 éves) érintett gyerekeik vannak, csak néhányunké idősebb (17-22). Az első néhány foglalkozás után az is körvonalazódott, hogy nem annyira a gyerekekről, inkább rólunk, szülőkről szólna ez a csoport.
Önismeret, művészetterápiás eszközökkel. A magam részéről nem nagyon bántam, úgyis túl sokat foglalkozom a "gyerek" problémáival (de így sem eleget, mert nem mindig tudom megoldani)!

Kicsit szokatlan volt a rajzolgatás, gyurmázás, önboncolás. Régen foglalkoztam már magammal.
Azért közben gyakran előbukkannak a gyerekeink és a velük kapcsolatos gondok. De más is.
Előbb-utóbb mindenki jobban megnyílik, időnként egészen zavarbaejtő egymást hallgatni...

A szülők többsége - értelemszerűen - nálam jóval fiatalabb. Némelyiküknek az anyja is lehetnék, ha jobban igyekeztem volna (de nem siettem)! Lassan ezt is meg kell szokni - hogy egy társaságban az ember a legidősebb! De nem baj, így is lehet tapasztalatokat szerezni: egy másik generáció, kicsi korban diagnosztizált gyerekek - remélem, nekik kicsit könnyebb lesz! A fiatal szülők pedig sokkal elfogadóbbak, többnyire optimistábbak is (nálam nem nehéz). Érdekes az egész, várom a keddeket!

Időközben a fiam is csatlakozott a fiatalok csoportjához. Nem túl lelkes, de egyelőre kitart és jár.